Szarvas és Vidéke
2009. november 12.
13
A Szarvasi Harcművész Egye-
sület csabacsűdi tagozata vasár-
nap hangulatos házi versenyt
rendezett a klub utánpótlás korú
karatézói számára. Az esemény-
re megtelt a Trefort Ágoston Álta-
lános Iskola és Óvoda tornaterme.
A felfokozott érdeklődés azok is-
meretében érthető is, hogy a szü-
lők és ismerősök előtt 30 gyermek
adott számot az eddig elsajátított
technikákból. A fi atalok nagy
lelkesedéssel vetették magukat a
küzdelembe, amiért a jól megér-
demelt jutalom sem maradt el, hi-
szen mindannyijuk számára jutott
elismerő oklevél és érem.
Az egyesület csabacsűdi „ta-
gozatát” 2007 januárjában Lipták
Tibor 2. danos mester szervez-
te meg és „pátyolgatja” azóta is
kitartóan. A mostani, rendkívül
családias házi viadalt is az ő ötle-
te alapján hozták tető alá Lovász
György klubelnök és Ruzsinszki
György edzők segítségével.
– Egyaránt tartom sikeresnek,
hasznosnak és tanulságosnak a
napot. A gyermekek nagyon igye-
keztek bizonyítani a szülők előtt,
ugyanakkor a látottakkal szak-
mailag is elégedett vagyok, hi-
szen az eddigi nevelő és képző-
munkát viszontláttam. A rendez-
vény jó felkészülési állomás volt
a soron következő övvizsgára, il-
letve a jövőbeni versenyekre. Ez-
úton szeretnék köszönetet monda-
ni Surina Györgyné igazgató asz-
szonynak a sportág iránti pozitív
szemléletéért, illetve, hogy meg-
felelő helyszínt biztosított szá-
munkra. Ugyancsak elismerésem
a szülőknek a bizalomért és támo-
gatásért – foglalta össze a nap ta-
pasztalatait Lipták Tibor.
Helyezettek. 6–7 éves fi úk:
1. Lipták Bence, 2. Király And-
rás, 3. Demcsák Gergő. 6–7 éves
lányok: 1. Juhász Alexandra, 2.
Király Enikő. 8–9 éves fi úk: 1.
Hrncsjár Máté, Kasuba Kristóf,
Sindel Márk, 2. Nyerges Áron,
Tálas Bendegúz, Juhos Iván, He-
gedűs István, Kondacs Mihály,
Frankó Dániel, 3. Mitnyan Áron,
Rétes Roland. 8–9 éves lányok: 1.
Melis Vivien, 2. Gyulai Valenti-
na, 3. Somogyi Petra. 10–11 éves
fi úk, A-súlycsoport: 1. Seres
László, 2. Poljoka Kristóf, 3. Fabó
János, Galáth Norbert. 10–11
fi ú, B-súlycsoport: 1. Csasztvan
Ákos, 2. Mitnyan Áron, 3. Polányi
Tamás. 12–14 éves fi úk: 1. Melis
Erik, 2. Borzi Balázs, 3. Springel
Norbert, Szamosvölgyi Zsolt.
Számot vetettek a szentandrási kajakosok!
Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-kenu Szövetség főtitkára, Hüttner
Csaba utánpótlás kapitány és Csabai Edvin 17-szeres világbajnok
kenus is megtisztelte a Békésszentandrási Hunyadi Mátyás Kajak-
kenu és Szabadidő Sportklub évadzáró vacsoráját, amelyet szom-
bat este tartottak a helyi Művelődési Házban.
Elöljáróban Sinka József elnök
köszöntötte a vendégeket, támo-
gatókat, szülőket, illetve a szép
számban megjelenő sportolókat,
majd nagyvonalakban kitért arra,
hogy az egyesület 2009-ben vala-
mennyi főbb előzetes célját siker-
rel teljesítette. A szentandrásiak
megőrizték helyüket a honi rang-
listán, a válogatott keretben fi gye-
lembe vett versenyzőjüket meg-
felelően felkészítették a nemzet-
közi megmérettetésekre, komoly
érdeklődés mellett bonyolították
le a Simon Fiala-emlékversenyt,
ezen felül pedig a vízitelepük kör-
nyezete is megszépült az idén át-
adott Kolonics-emlékpark révén.
Az már Pálinkás András ve-
zetőedző szakmai beszámoló-
jából derült ki, hogy a BSZHSE
kajakosai – a legtöbb hazai rivá-
lisukhoz hasonlóan – rendkívül
hosszú évadot zártak, amely so-
rán rekordszámba menő, 21 ver-
senyen vettek részt. Mindez gaz-
dasági és szakmai szempontból
is komoly kihívások elé állította
az egyesületet, de összességében
mindkét téren állták a versenyt. A
F
O
T
Ó
: N
E
W
J
SÁ
G
A maratoni...
(folytatás az 1. oldalról)
A tolnai színekben versenyző,
ám Ludasi Róbert irányításával
Csepelen készülő kenus páros si-
kereit eddig Györe Attilával érte
el, az idei portugáliai viadalon
azonban Nagy Péterrel folytatta a
hagyományokat.
– Most sem lettünk hűtlenek
egymáshoz Attilával, csupán a
kényszer szülte, hogy párt kellett
cserélnem – magyarázta a sport-
ember. – A júliusi világjátékokon
mindketten a sárkányhajó-váloga-
tott tagjaként vettünk részt, meg-
nyertünk egy versenyszámot, de
húsz perccel később elvették tőlünk
a győzelmet, mert egy bíró szabály-
talanságot látott. Vitattuk ennek jo-
gosságát, és az illető szerint Attila
ezt olyan hevességgel tette, hogy
végül eltiltották. Az ítéletet azon-
ban mindössze öt nappal a világbaj-
nokság rajtja előtt közölték a ma-
gyar szövetséggel, Edvinnek ennyi
idő alatt kellett új párt találnia.
– Kézenfekvő volt, hogy a másik
egyéni indulót, Nagy Pétert keres-
tem meg. Azonnal igent mondott,
sőt az egyéni versenytől is vissza-
lépett. Mindössze kétszer tudtunk
összeülni a verseny előtt, de így is
simán nyertünk.
Pedig nem csak ez az egy újdon-
ság nehezítette Edvin életét, hiszen
az előző évekhez képest 10 kilomé-
terrel rövidebb lett a táv, a verseny
felgyorsulása pedig nem biztos,
hogy az idősebbeknek kedvez.
– Nem nagyon lehetett lazsálni,
végig tartani kellett az iramot, de
mint a két aranyérem is mutatja, ez
sem okozott nagy problémát.
A versenyző decemberben töl-
ti be a 33. évét, joggal adja magát
tehát a kérdés: van-e még, ami mo-
tiválja, egyáltalán meddig szeretné
folytatni a pályafutását?
– Egyáltalán nem gondolok a
visszavonuláson, sőt úgy érzem,
most vagyok igazából csúcsformá-
ban, ami az ilyen hosszú távú ver-
senyeknél nem is számít ritkaság-
nak. Nem nagyon szoktam előre
tervezni, de egészen addig szeret-
ném folytatni, amíg érzek kedvet és
erőt az edzésekhez, valamint biz-
tosítva látom a felkészülésemhez a
körülményeket. A maratoni távon
egyeduralkodó sportoló azt sem
bánja, hogy az általa képviselt szá-
mok nem szerepelnek az ötkarikás
játékok műsorában, így az olimpia
kimaradt az életéből. – Természete-
sen én is szerettem volna részt ven-
ni ötkarikás játékon, és eleinte saj-
náltam is, hogy a rövidebb távokon
nem vagyok ennyire jó. De idővel
megbékéltem ezzel, megtaláltam
azt, ami teljesen kielégít.
Csabai Edvin névjegye
Egyesület: Alois Dallmayr-
Tolnatext KKSC
Edző: Ludasi Róbert,
Reményi Péter
Születési hely: Budapest
Születési idő: 1976. december 7.
Az egyesület vezetői és a csabacsűdi tagjai
Családias hangulatú házi verseny
legnagyobb sikert Bodonyi Dóra
maratoni egyéni diadala jelentette
a lengyelországi ifjúsági Európa-
bajnokságon, aki emellett a szep-
temberi csehországi EORV-ről
sem tért haza érmek nélkül. Az ő
eredményességének is betudható,
hogy az egyesület a 87 tagú orszá-
gos rangsorban három pozíciót ja-
vított a tavalyi 34. helyezésen.
A folytatásban Fabó István ügy-
vezető a klub idei gazdálkodásába
engedett betekintést. Bár a költség-
vetés pontos számadatai november
elején érthetően nem véglegesek,
annyi azért bizonyos, hogy a közel
4 milliós költségvetés jelentős ré-
sze a helyi önkormányzat és a honi
szövetség támogatásából, illetve
pályázati forrásból tevődik össze.
Sok segítséget nyújtottak a helyi
szponzorok, a további bevételi for-
rást pedig a szabadidős tevékeny-
ségből befolyó összeg jelentette.
Pénzügyi szempontból „feszes”
évet zártak, ez mégsem okozott za-
varokat a működésben. Példa erre,
hogy Bodonyi Dóra számára egy
új versenyhajó gyűjtésébe kezd-
tek, amelynek szinte már a teljes
összege befolyt a felajánlásokból.
A pénzügyi beszámoló után
Sinka József rövid időre a megyei
szövetség elnökeként is szót kért.
Kiemelte, hogy a négy viharsarki
kajak klub idén 13 utánpótlás ver-
senyzőt adott a korosztályos válo-
gatott keret, ami minden korábbi
létszámot felülmúlt.
A hivatalos program zárása-
ként a Magyar Kajak-kenu Szö-
vetég nevében Schmidt Gábor
gratulált az eredményekhez, majd
megtette mindezt Hamza Zoltán
polgármester és Csikós György
tiszteletbeli elnök is. A klub ve-
zetői végezetül megjutalmazták a
legeredményesebb sportolókat: az
éppen a 16. születésnapját ünnep-
lő Bodonyi Dórát, Rusz Tamást, a
legjobb masters kajakost, Bencsik
Imrét, valamint az utánpótlás leg-
jelesebb képviselőjét, Bodonyi
Ádámot.
A vacsorát megelőzően Marik
Lászlóné, a Békés Megyei Sport-
szövetségek Érdekszövetségi
Egyesülete elnöke díszes serleget
nyújtott át az újdonsült maratoni
Európa-bajnoknőnek, majd ünne-
pélyesen bejelentette, hogy 100
ezer forinttal járul Dóra új hajó-
jának megvásárlásához, amellyel
reményei szerint jövőre talán még
az ideinél is szebb eredményeket
érhet el.