untitled

2009. november 12.

Szarvas és Vidéke

(folytatás az 1. oldalról)

A siker nem maradt el, az ap-

róságok óvónénijeik vezetésé-

vel bizonyították, milyen örö-

möt jelent a dallal kísért gyer-

mekjáték. A bemutató után

dr. Lipcsei Imre, a kar dékán-

ja köszöntötte a résztvevőket,

megkülönböztetett tisztelettel

Gilbert De Greeve-t, a Nemzet-

közi Kodály Társaság elnökét,

valamint Forrai Katalin meg-

jelent családtagjait. Ezt követő-

en Gilbert De Greeve mondott

beszédet, pontosabban egy tün-

dérmesét – ahogy maga fogal-

mazta – szabatos, veretes ma-

gyar mondatokkal. A történet

az 50-es, 60-as évek Magyaror-

szágán játszódott, ahol az akko-

riban bevezetett Kodály-mód-

szer szerinti képzésbe csöppent

bele Judit és Gabriella, óvodás

korában. Óvodából általános

iskolába, onnan középiskolába,

majd a felsőoktatásba kerül-

tek a cseperedő lányok, s egy-

re inkább megismerték a zene

birodalmát, az óvodás ének-

kel kísért játékoktól a zenetör-

téneten, hangszerjátékon, kó-

ruséneklésen át a kotta írásáig,

olvasásáig. Eközben többször

is találkoztak zenei nevelésük

megálmodójával, Kodály Zol-

tánnal és az ő tanítványaként

Forrai Katalinnal is. A lányok

közül Gabi orvos lett, de nem

szakadt el a zenétől, mert nem

csak a koncertek lelkes látoga-

tója, hanem aktív muzsikus is

maradt, hetente kétszer járt kó-

ruspróbára felnőtt korában is,

és nem nagy kockázat kijelen-

teni, hogy munkájában is se-

gítségére volt a zene. Judit ze-

neakadémiát végzett, zenepe-

dagógus lett, s tanított abban a

szellemben, ami őt is végigkí-

sérte az óvodától az egyetemig.

Ez a csoda nem más – mondta

Gilbert De Greeve – mint Ko-

dály Zoltán koncepciója a ze-

netanításról, az éneklő ifjúság-

ról, emberekről. Azt is megval-

lotta, ha valaki ezt a történetet

1972 előtt elmeséli neki, nem

hitte volna, csak egy szép tün-

dérmesének tartotta volna, de

1972-ben láthatta, tapasztalhat-

ta és Kodály szájából hallhatta

az énekes iskola jótékony hatá-

sait. Az akkori 103 iskola, mely

énekes iskolának volt mondha-

tó, mára több ezerre gyarapo-

dott világszerte, Kodály céljai

tehát megvalósulni látszanak,

de sajnos éppen Magyarorszá-

gon szorult vissza ez a mód-

szer. Gilbert De Greeve felhív-

ta minden érintett ﬁ gyelmét ál-

lítsák vissza a zenetanítást az

azt megillető helyre a magyar

iskolákban, hogy a tündérmese

újra valósággá válhasson Ko-

dály országában is.

A nagy hatású bevezető elő-

adást az emlékülésen több szín-

vonalas előadás követte, melye-

ket csupa olyan ember tartott,

akik személyes kapcsolatban

voltak Forrai Katalinnal, sze-

rették, tisztelték őt, s továbbvit-

ték munkáját. A konferencia a

SZIE Pedagógiai Karán Forrai

Katalin emlékére berendezett, s

róla elnevezett tanterem megte-

kintésével ért véget.

Jön a kocsi...

Adjatok, és adatik nektek.

(Lk 6,38)

Még csak öt éve!

Már öt éve!

Azt tartja a mondás, és igaz is, hogy csak az múlik el – ami

elfelejtődik. Csak az megy el, akit nem emlegetnek. Az tá-

vozik nyomtalanul, aki nem hagyott maga után nyomokat:

nem íródott be gondolatainkba, tetteinkbe, ki nem mondott

vágyainkba, még meg sem tett lépteinkbe.

Így ez az írás is bizonyíték arra, hogy Gyalog Sándor nem

múlt el, nem felejtődött el, nem ment el. Emlegetjük, gon-

dolunk rá, mert sok jelet hagyott, változtatott rajtunk – be-

lénk épült.

Búcsúztatómat 5 évvel ezelőtt azzal a gondolattal zár-

tam, hogy még nem tudjuk mit veszítettünk. Ma már sejtjük,

hogy többet mint gondoltuk volna. Legtöbbet a család: a pó-

tolhatatlan ﬁ út, a példás férjet, a példakép apát. És már van

egy csöppség is aki a sosem látott nagyapát.

Mi pedig a barátot, melyből oly kevés adatik az életben; a

munkatársat akinek a mai nehéz időkre is biztosan lett volna

olyan „gyalogsanyis” megoldása.

Sokadszorra a napokban ismét Kolozsváron a Házsongárdi-

temetőben jártam, szakadó esőben, nyakig sárosan. Mióta

megmutattad hol van – azóta Dsida Jenő sírja is felkerült a

feltétlen meglátogatandók listájára. Az útról oldalt letérve a

meredek dombon sírok közt tipegve, néhányra rálépve lehet

csak eljutni az erdélyi költőhöz. Amikor először mentél itt

felfelé előttem, lihegve mutatva az utat – már fejből ponto-

san citáltad a sírfeliratát – melyet azért jegyeztél meg bizo-

nyosan mert megegyeztek életﬁ lozóﬁ áddal: felülemelkedni

a hétköznapi dolgokon, megbékülni, szeretni és megbocsá-

tani. Röviden: megölelem a világot, benne téged.

Így most én is megmutathattam e sírt egy nagyszerű kol-

légának-barátnak, aki meg fogja mutatni majd másoknak,

ha erre jár ismét az útja. Elindult valami. Nem nagy dolog,

de Dsida Jenő sírjától lefele ballagva már nem ugyanazok

az emberek vagyunk – mint előtte. Talán egy kicsit jobbak,

mert többet értünk meg egymásból. Hát ezt sem vitted át

magaddal Sanyi a túloldalra.

Álljon akkor itt az idézet okulásunkra:

„Megtettem mindent, amit megtehettem,

Kinek tartoztam, mindent megﬁ zettem,

Elengedem mindenki tartozását,

Felejtsd el arcom romló földi mását.”

Most, amikor november 11-én este kimegyünk hozzád egy

gyertyát gyújtani, lelki szemeinkkel látni fogjuk fényében a

simán-hidegen tükröződő márványon a vers elmosódott so-

rait: nehéz, szép, igaz örökségünket.

Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadt,

az is bizonyos, hogy Isten az elhunytakat is előhozza

Jézus által, vele együtt.

(1 Thessz 4,14)

Barátaid, munkatársaid, szarvasiak

Filharmónia koncert

A második bérletes előadás következik november 18-án

18.30 órakor a Tessedik Múzeum nagytermében, a Filhar-

mónia Koncertsorozat keretén belül.

A hangverseny előadói:

Bálint Zsuzsanna énekművész,

Farkas Pál zongoraművész.

Jegyek korlátozott számban válthatók a Művelődési Köz-

pontban és a Múzeumban (felnőtt 1000 Ft, diák 800 Ft).

Hívunk, várunk minden zenekedvelőt!