2009. november 12.
Szarvas és Vidéke
6
Veszélyesnek tartom a kormány 2010-es költségvetését, mert
azon túl, hogy az emberek mindennapi életét érintő, jelentős
megszorításokat tartalmaz, olyan valótlan számok szerepel-
nek benne, amelyek 2010-re nem a magyar gazdaság és a ma-
gyar társadalom helyzetének megfelelő állapotokat tükröz-
nek vissza.
Semmilyen módosító indítványomat nem támogatta az Or-
szággyűlés MSZP-SZDSZ-es többsége, amely segített volna az
emberek számára a 2010-es helyzet könnyebb elviselésében és jö-
vőbeni közös terveinket megvalósítani.
Az elmaradó bevételek és a plusz kiadások összege körül-
belül 1.500 milliárd forintos többlethiányt eredményezhet jövőre.
Számos olyan tétel van – el nem számolt kiadások, várhatóan el-
maradó bevételek –, ami azt támasztja alá, hogy a hiány 5-7 szá-
zalék között is lehet jövőre.
Miközben pénzt vesznek el az állami intézményektől és az
önkormányzatoktól, feladatokat nem vonnak el tőlük, így ezek je-
lenleg fedezet nélküli feladatok. Az önkormányzatoknál ez a tétel
mintegy 100-110 milliárd forintot jelent, az állami bürokráciában
pedig 150-200 milliárd forint közötti összeget.
Az ingatlanadó tervezett bevétele sem fog teljesülni, egy-
részt az előkészítetlenség miatt, másrészt pedig azért, mert a kor-
mányváltás után ez a bevétel elmarad.
Úgy tűnik, csak a Pénzügyminisztérium van a bölcsek kövé-
nek a birtokában, rajtuk kívül ugyanis már mindenki arról be-
szél, hogy ez a költségvetés nem tartható, ezért a költségvetés
átdolgozására minél hamarabb szükség lesz 2010-ben!
Domokos László, Szarvas, Gyomaendrőd, Békésszentandrás,
Csabacsűd, Hunya, Kardos, Kondoros, Örménykút
országgyűlési képviselője
A szocialisták elfogadták az elszabadult hiány költségvetését
A szarvasiak, csabacsüdiek, hunyaiak, kardosiak, örménykú-
tiak, békésszentandrásiak, kondorosiak érdekében megfogal-
mazott javaslatainkat, melyet Babák Mihály képviselő tár-
sammal közösen nyújtottunk be, sorra elutasították és nem
szavaztak meg a szocialista képviselők.
A Szarvason, Csabacsüdön, Hunyán, Kardoson, Örménykú-
ton élők érdekében benyújtott javaslatainkat nem szavazta meg
Földesi Zoltán szocialista képviselő!
Benyújtott javaslataink a következők voltak:
Békésszentandrás, belterületi utak fejlesztése
Békésszentandrás, sportcentrum, szabadstrand, camping ki-
alakítása
Békésszentandrás, Faluközpont rehabilitáció
Békésszentandrás, Iskola-óvoda felújítás
Csabacsüd üzemhez vezető út építése
Kardos, Község faluközpontjának
Kardos, Külterületi utak
Kardos, Belterületi utak
Kardos, További intézmények akadálymentesítése
Kardos, Ivóvízhálózat bővítése külterületen
Kardos, Inkubátorház megvalósítása
Kardos, Kerékpárút felújítása
Kondoros bérlakás építés
Kondoros szennyvízelvezetésének megvalósítása
Kondoros-Békéscsaba 44-es számú I. rendű
főút
négynyomúsítása
Kondoros, Kardos járda építés
Kondoros, tanuszoda megvalósítása
Kondoros, Kardos oktatási intézményeinek felújítása
Kondoros, Kardos kerékpárút felújítása
Kondoros-Békéscsaba közötti kerékpárút kiépítése
Hunya belterületi földes útjainak járhatóvá tétele gével
Hunya külterületi utak kiépítése
Örménykút külterületi utak kiépítése
Örménykút, szennyvízhálózat kiépítése
Szarvas, belvízelvezető csatorna támogatása
Szarvas bérlakás építése
Szarvas, városi könyvtár fejlesztése
A felhagyott szarvasi szemétlerakó rekultivációja
Szarvasi szakrendelő átépítése
Domokos László, Szarvas, Gyomaendrőd, Békésszentandrás,
Csabacsűd, Hunya, Kardos, Kondoros, Örménykút
országgyűlési képviselője
Hibás gazdaságpolitika -
hibás döntések sorozata
2009. november 27-29.
Együtt a színpadon
(és azon kívül is)
Szlovák Műkedvelő Színházak II. Nemzetközi Találkozója
Főszervező: Vertigo Szlovák Színház
Résztvevők:
Ján Čeman Műkedvelő Színház (Pivnica, Ju-
goszlávia), Art Centrum Chlieb a hry (Stará Pazova, Jugoszlá-
via), Divadlo „Šesť pé“ (Partizánske, Szlovákia), Divadlo a.ha
(Pozsony, Szlovákia), „X“ Színjátszó Csoport (Nadlak, Romá-
nia), Vertigo Szlovák Színház (Budapest), Cervinus Teátrum
(Szarvas), Szarvasi Szlovák Iskola Színjátszó Csportoja.
A szocialisták azt mondták nem teszik, de mégis megteszik:
megszüntetik a vasútvonalakat. Beigazolódott, hogy a kor-
mány nem szakmai, hanem politikai alapon hozta meg a vas-
úti átalakításokkal, a mellékvonalak bezárásával kapcsolatos
döntéseit.
Ez a kormány és közvetlen elődjei 2002-től bezárták a kisis-
kolákat, bezárták a postákat, bezárták a falusi gyógyszertárakat,
most pedig elveszik a maradék vasútvonalak jelentős részét, pél-
dául a Kondoros-Kisszénás közötti vasúti közlekedést. Ezt az út-
vonalat pedig mással nem lehet helyettesíteni, mert Kisszénásra
csak szilárd burkolatú útépítés után tudna csak autóbusz járni, de
ez úgy tűnik várat magára.
Tisztelt Szocialista Képviselők! Hol itt a szavahihetőség? Önök
azt mondták, mindenhol megoldott a közlekedés, de ez nem
így van! Nem csak rombolni, hanem építeni is kellene!
A közösségi közlekedést jövőre érintő negyvenmilliárd fo-
rintos költségvetési megvonás komoly károkat okoz, és tovább
nehezíti a vidéki emberek életet.
A bezárások nem hogy negyven-, de még egymilliárd forin-
tot sem hoznak, így nem jelentenek megtakarítást. A hírek szerint
a költségvetési elvonás mellett negyvenmilliárd forintos hitel fel-
vételére szorítják a MÁV-ot, és további 48 milliárd forint szerke-
zetátalakítási hitelre is szükség lesz.
Ezeknek az intézkedéseknek gazdasági eredménye nincs, tár-
sadalmilag káros, kizárólag egy rossz irányba menő politika pá-
nikcselekvése. A mellékvonalak bezárása nem egy közlekedési
ügy, hanem látszathátteret ad a negyvenmilliárd forintos közös-
ségi közlekedést érintő megszorításnak.
Nekünk, a Fidesz képviselőinek meggyőződésünk, hogy nem
tönkre tenni és bezárni kell a vasúti mellékvonalakat, hanem
azok szolgáltatási színvonalán kell javítani, fejleszteni, hogy
az emberek a környezetkímélő, energiatakarékos, biztonságos
vasutat vegyék igénybe, ne az egyéni közlekedést.
Domokos László, Szarvas, Gyomaendrőd, Békésszentandrás,
Csabacsüd, Hunya, Kardos, Kondoros, Örménykút
országgyűlési képviselője
Megszüntetik a vasútvonalakat